Sokszor hallottam csaladállításon, teremtő tanfolyamon, meditációs tanfolyamon, olvastam könyvekben. Légy jelen, Élj a mostban, stb...
Gondoltam megértettem. Lássam, halljam, figyelmemmel legyek ott, koncentráljak arra az egy dologra, valami ilyesmi lehet.
Aztán jött egy újabb családállításos sorozat, amikor rá kellett jönnöm, hogy hiába látom, hallom, tapintom, szagolom, hiába koncentrálok nem vagyok jelen, legalábbis nem egészen, egészben.
Hogy miért? Mert a lelkem darabokban hever szétszórtan és a darabkáit ahhoz össze kellene szedegetnem, hogy én itt, most jelen legyek egészen.
Hogy lehet szétszórva?
Kezdjük az egyik Nobel díjas elmélettel. Világunk 96% energia, 4% az anyag. Szóval a testünk amiről ugy gondoljuk, hogy ha itt van akkor jelen vagyunk csak a 4%at képviseli a lényünknek, vagy mondjak inkább lényegunket. ( a jo hir hogy a 4% már meg van, most már csak 96% hiányzik)
A 96%ban ott van a lelkünk, a lényegünk, ami megalkotta a fizikai testünket, hogy ruhaként, házként lakja.
Születéskor beleköltözik végleg és kezdődik a kaland. És mi történik a kaland során?
Csalódás? Félelem? Árulás?...
Hogy reagál a lélek, a gyermek?
Bezárkózik, egy darabkája letörik, ott ragad abban a pillanatban. Erre még nincs Nobel díj, de az Univerzum nagy, az energia szabadon áramlik, így bárhol rejtőzhetnek. De az is lehet, hogy egy-egy tárgyban, mondjuk egy játékbabában, egy kedvenc alvós állatban, kardban, vagy épp ruhában? Nem tudom...
Hogy mi marad az egészünkből mire felnövünk? Az egyeni sorsunktol függ.
Hogy tudnák jelen lenni ha hiányzik néhány kis darab?
Életünk feladata összegyűjteni ezeket a darabkákat, mint a kirakót egymás mellé illeszteni. Úgy ahogy a mesebeli legkisebb királyfi elindul, hogy megszerezze az ezüst kehlyet, az aranyágat és a gyémant keszkenőt. Vagy összeszedje a sok szétgurult gyöngyöt a királylány nyaklancából, hogy aztán elnyerhesse a királyságot, a lány kezét és boldogan éljenek amíg meg nem halnak.
Ahogy a mesékben, úgy az életünkben is jelen vannak csodás segítők. A gyermeked, egy nagyapó, egy idegen , a szomszed, a tanárod, szüleid, testvéred, de akár a reggeli pacsirta, az őszi színes levelek, a hóesés, egy kis cica ...
És az eszközök is itt vannak. Az a hős fér hozzájuk, akit a szíve vezet, aki szeretettel bánik minden élőlénnyel, nem kérkedik, nem ítél és hálával fogadja az ajándékokat.
És ahogy a mesékben vannak sárkányok, boszorkányok, manók, törpék, ördögök, hogy kik ők? Nem, nem a szomszéd bácsi és nem is az anyósod. Ők benned laknak. A félelmeid különböző alakokat öltve. Igen meg kell vívni velük, de ez szembebézést és megértést jelent, és bizony sokszor a fájdalom átélését is.
Így lehetünk mi a legkisebb királyfi/királylány, a legkisebb szegénylegény, vagy a szorgos lány, akinek meséje végén a jó elnyeri jutalmát, a királyságot, a lány/ fiú kezét, szívét és boldogan élnek, míg meg nem halnak.
