avagy Biztos, hogy a gyermekeink a betegek?... Mentális egészségügyi állapotokról (gyerekkorban) tanulok és írtam kisebb dolgozatot a napokban. Szintén a napokban elém került egy poszt, ami azt feszegette, hogy mi a normális és ki mondja meg mi a normális és biztos-e, hogy az normális... Egy kicsit nézzük meg mi a normális... Ha két ugyanolyan színű, mintájú zoknit húzok fel az normális. Ha a zoknik színe egyezik, de mintájuk eltér, akkor feltételezik, hogy álmosan vettem ki a fiokból és húztam a lábamra őket. Ha totálisan különböző zoknikat húzok a lábamra, akkor csendbe/hangosan megmosolyognak/mutogatnak és ha kinyilvánítom/felvállalom hogy ez így a jó számomra, akkor megbélyegeznek és nem leszek százas. És azt már meg sem említem, hogy mi lenne, ha arról beszélnék, hogy hajnali 3kor a meg nem született gyermekemmel beszélgettem, akit a lányom legkedvesebb, mindennél jobban féltett Fanni nevű plüss nyuszija kelt életre nap mint nap...
De nézzünk egy életszerűbb témákat... Várandósság: normális/elvárt, hogy az áldott állapotban lévő nő talpaljon, gürizzen, rohanjon az utolsó pillanatig és szinte a munkahelyéről induljon a szülőszobára. Szülés: normâlis, hogy idegen helyen, idegen emberek közt, ki tudja milyen eszközök bevetésével jön világra az újszülött, akit aztán ahogy kipottyant elvágnak az Anyjátol (köldökzsinór) visznek mérni, tisztítani...stb. Gyerek"nevelés": országoktól (és szülő anyagi hátterétől és személyes beállítottságától) függően a gyermeket 2 hetes-3 éves kor körül elszakítják az Anyatól, Apjától, családjától és beteszik egy vadidegen intézményesített rendszerbe (bölcsöde, óvoda, iskola), ahol "gondoskodnak" róla, tanítják (vagy inkább idomítják) Normális? .... Nem folytatom. Azért a várandósággal /születéssel/ gyerekkorral kezdtem, mert alapvetően MINDEN probléma, betegség - vagy akárminek is nevezzük - gyökere ebben van. És igen a szülők, a család is hozzá adja a maga részét a traumák kialakulásának, de ahogy egy nagyon jó idézet megfogalmazza: " a magzat mentális egészségevezet a csecsemő mentális egészségéhez, a csecsemő mentális egészsége vezet a gyermek mentális egészségéhez, a gyermek mentális egészsége vezet a felnőtt mentális egeszségéhez, a felnőtt mentális egészsége vezet a magzat mentális egeszségéhez..." és így tovább. És akkor a kérdés..Biztos, hogy a gyermekeink "betegek"? vagy inkább arról van szó, hogy üzennek/ vészjelzéseket közvetítenek/tükröt mutatnak/tanítani próbálnak? Mire is? Talán arra, hogy a normális még sem normális. Talán arra, hogy álljunk meg és gondolkodjunk el - értsd: hallgassuk meg mit mond a szívünk- egy kicsit vagy inkább nagyon... Talán arra, hogy létezik valami, amit a szemünk nem láthat? Talán a szívünkkel kellene látnunk? " Mert ami igazán lényeges az a szemnek láthatatlan" (Antonio de Saint-Exupéry) Jó ez a jelenleg diktált "normális"? Ez az amitől megdobban a szívem? Ez az amit a szívem választ, aminek örül? Ez az amitől szárnyakat kapok? Ez az amitől biztonságban érzem magam? Ez az amitől EGÉSZ-ségben élek? Ez az amitől bizalomban és békében élek? Ez az amiben a SZER-Etet van jelen? Ez az amitől az emberiség, a bolygónk, a világ felvirágzik? Nem úgy tűnik...Akkor mi az..? Talán változtatni kéne....?!?... (Vigyázz! másokon nem tudsz... ajánlott olvasmány:
Lázár Ervin: Bab Berci kalandjai
- A Csodapatika
https://mek.oszk.hu/02700/02723/02723.htm
és még egy fontos!!! "Nem harcolhatsz valami ellen, annak semmi értelme. VALAMIÉRT kell harcolni!" hiszen ahol a fókusz ott az energia. )

